2024. június 9-én az európai parlamenti, helyi önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati választások napján Dr.
Magyarország nem adja fel szuverenitását, és hisz a független nemzetállamok európai szövetségében, amelyet az alapsze
Európa felújított templomává válhatunk, ahova erőt meríteni jönnek az emberek – mondta Dr.
Kiemelten fontos a párbeszéd fenntartása és elmélyítése Lengyelország és Magyarország között – mondta Dr.
Egy éve a beiktatásomkor megígértem, hogy "ajtókat nyitogatok" Magyarország számára a nemzetközi színtéren, valamint
Az elnökségem a magyar emberekről szól, és szeretném, hogy ha azt éreznék, hogy minden magyar köztársasági elnökeként
Novák Katalin köztársasági elnök hivatalba lépésének első évfordulóján ismét látogatható lesz a Sándor-palota, amely
A Kulturális Örökség Napjai programsorozat keretében a Sándor-palota ismét megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt.
Magyarország egyik legfontosabb erőforrása a kiművelt emberfő, ezért versenyképes tudású, a világra nyitott, hazájuka