Ugrás a tartalomra

Sándor-palota

Sándor-palota

1945 telének végén, nem egészen négy évvel azután, hogy Teleki Pál a közelgő háború és a nemzeti jövendő feletti végső elkeseredésében ugyanezen a helyen véget vetett életének, repülőgépek raja érkezett a budai Vár fölé, bombazáport zúdítva az itt található történelmi épületekre. A Sándor-palotából siralmas kőhalom marad csupán. Ami érték a romok közt megmaradt, azt hadizsákmányként külföldre hurcolták. Az épületet ugyan nem dózerolták le, de a rendszerváltozásig nem méltatták figyelemre. Néhány elhivatott szakembernek köszönhető csupán, hogy legalább tetőt húztak fölé, s az omladozó falakat megtámasztották. A Köztársasági Elnöki Hivatalnak ma otthont adó patinás épület csak 2002-ben épült újjá. Azóta visszafogott nyugalmával magasodik a város fölé.


Történeti érdekességek

A palotát Sándor Vince gróf építtette 1806-ban. Máig vitatott, hogy tervezője a bécsi Johann Aman volt-e, vagy a Nemzeti Múzeum, a Pesti Vigadó és a Deák téri evangélikus templom híres tervezője, Pollack Mihály.

Farbaky Péter tanulmányában „elegáns, finom, nagyobb plasztikus hangsúlyok nélküli puritán épületnek” írja le a palotát. Azt tanácsolja az érdeklődőnek, hogy ha a Várban sétál, időzzön el kissé az itt egymás szomszédságában álló többféle stílusú épületeknél, amelyek szépen mutatják az építészeti ízlés változásait az időben. A Sándor-palota puritán eleganciája például szöges ellentétben áll a királyi vár tobzódó pompájával, de a csupán néhány évtizeddel korábban épült Várszínház copf stílusához képest is meglepően visszafogott: „Tartózkodó méltóság, választékosság, az építészeti formáknak alávetett klasszikus ornamentika visszafogottan alkalmazva” – írja tanulmányában Dávid Ferenc és Batári Ferenc is.


Összkomfort az 1800-as években

A 2002-es újjáépítés az 1983-as szerencsés módon épségben előkerült eredeti tervrajzok, valamint a korabeli térképek részletes illusztrációi alapján történt. Franz Schams térképészt annak idején annyira megragadta az épület, hogy útikönyvében részletes leírást is adott róla, amelyben a télikert varázsos növényeitől a selyemmel, arannyal gazdagon díszített szobákig mindenre alaposan kitért. Tőle tudjuk azt is, hogy a palotában ekkor már − a korban még igencsak ritkaságnak számító − gőzfűtés és vezetékes víz szolgálta az itt lakók összkomfortos kényelmét.


Egy ördögien ügyes lovas

A nemzeti legendárium azonban − a fáma szerint bölcselkedő hajlamú – öreg Sándor grófénál sokkal inkább megőrizte fiának, Sándor Móricnak a nevét, aki akrobatikus lovasmutatványokkal botránkoztatta meg Pest-Budát és Bécset, s akit ezért Pesten „ördöglovasnak”, Bécsben „az ördög istállómesterének” hívtak akkoriban. Színes egyéniségét az előkelő körök mindig is kedvelték. Érettebb korára legnagyobb kritikusa, Széchenyi István is megenyhült iránta, amikor az ő példáját követve Móric szintén felajánlotta birtokainak féléves jövedelmét a Lánchíd építése céljára.

A szabadságharc után a tér épületeibe állami hivatalok települtek. A Sándor-palotában ekkor a bécsi udvar helytartója, Albrecht főherceg székelt. A palota legnevezetesebb lakója, Andrássy Gyula miniszterelnök 1867-ben bérelte ki a kormány számára a Pallavicini családtól. (Később egy csereingatlannal a tulajdonjogot is megszerezte tőlük az állam számára.)

Andrássy Ybl Miklós segítségével renoválta az ekkorra már igencsak felújításra szoruló házat, s a földszinten az irodákat, az emeleten pedig a miniszterelnök lakását rendezték be.


Sisi császárné titkos folyosón érkezett

Ekkoriban állítólag egy titkos folyosó vezetett innen a Várszínházba, ahonnan a háziak nemegyszer Sisi társaságában tértek vissza egy-egy búcsúteára. Később a puritán ízlésű Tisza Kálmán már nem annyira reprezentálásra, inkább munkára használta a házat. Még kongresszusi küldötteket is fogadott itt.

Trianon után a ház első lakója gróf Bethlen István lett. Európát ekkoriban a dekadens-játékos szecesszió divatja uralta. A magyarok azonban a trianoni béke utáni hangulatban inkább egy korábbi, méltóságteljesebb stílust választottak e fontos középület számára. Így döntöttek az empire-klasszicista stílus mellett.

1898-ban, amikor Sisi császárnét a genfi kikötőben szíven szúrta egy merénylő, a megdöbbent magyarok monumentális emlékművel szándékoztak emléke előtt tisztelegni, amit épp ide, a Sándor-palota helyére képzeltek el. Szerencsére a bontásra nem került sor, de egy fotográfusnak, Klösz Györgynek ennek apropóján alkalma nyílt elkészíteni azokat a máig épségben maradt fotókat a belső termekről, amelyekből a mai enteriőrtervezők kiindultak.


Séta

A palota homlokzati stílusa emelkedett pallérozottságot sugall. A vendégek a déli főkapun át egy boltozatos díszbejáraton és díszlépcsőn keresztül léphetnek be az épületbe.

A díszlépcsőház olyan, mint egy tüneményes ékszerdoboz. Az ide belépőket a selymesen csillogó felületek és az aranyozott öntöttvas korlát elegáns harmóniája kíséri.

Az előszoba falait egyszerű sávozású selyemdamaszt kárpit borítja, a biedermeier székek a funkciónak megfelelően a falak mentén állnak.

A hófehér falú Kerek szalon intarziás parkettája teljes mértékben megegyezik az 1928-as, Hikisch Rezső tervezte padlóval, ezt régi fotók alapján gyártották újra.

Az ún. Kis empire szalon eredetileg a magán- és közéleti tereket kötötte össze. Ma kisebb megbeszéléseket, tárgyalásokat tartanak itt, például civil szervezetek, kisebb küldöttségek képviselőivel.

A teremsor legpompásabb helyiségének mindig is a Gobelin- vagy Boucher-teremnek is nevezett neobarokk bútorzatú Kék fogadószalon számított. Oldott, megnyugtató hangulata kitűnő háttere a kevésbé formális összejöveteleknek.

A legünnepélyesebb kétségkívül a Vörös szalon. Ebben annak idején egy – azóta elveszett – Mária Teréziát ábrázoló festmény volt felállítva. A most itt látható kép a császárnét magyar királynővé koronázása alkalmából viselt ruhájában ábrázolja. A szalont Ybl Miklós tervezte stukkók díszítik.

A pompás rokokó Tükörterem általában a különösen ünnepélyes események színhelye: itt történik például a hazánkba érkező nagykövetek megbízólevél-átadása, és itt tartják a protokoll legimpozánsabb rendezvényeit, valamint a díszvacsorákat a diplomáciai testületek képviselőinek.