Novák Katalin magyar régészeti ásatáson Egyiptomban
Novák Katalin köztársasági elnök a több mint háromezer éve élt előkelőségek Luxor mellett található temetkezési helyén tett látogatást.
Bács Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyiptológiai tanszékének egyetemi docense a helyszínen a közmédiának elmondta: jelenleg három koncesszióban dolgoznak magyar régészek a területen.
Az egyik csapat egy 80-szor 40 méteres területet tár fel, amelyen egy időszámításunk szerint VI. századi remeteszerzetesi kolostor is található. A terület több egyedülálló síremléket rejt a thébai temetőben – mondta el Bács Tamás. Hozzátette: a szakemberek sokrétű kutatást folytatnak ott, beleértve a művészettörténeti, nyelvészeti, régészeti és építészeti vizsgálatot.
A másik kutatócsoport a temető egyik legkorábbi, II. Ramszesz-kori időszakával foglalkozhat, a harmadik pedig egy bonyolult temetkezési rendszert tár fel.
Bács Tamás kiemelte: a magyar egyiptológiának immár 40 éve meghatározó a szerepe az egyetemes egyiptológiában. A területen mexikói, német, argentin, amerikai régészek is dolgoznak, és a 30 fős magyar expedíció is komoly szerepet játszik a feltárásban.
Az ásatáson oktatók, hallgatók, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum három restaurátor szakembere is részt vesz – mondta helyszínen Hammerstein Judit, a múzeum megbízott főigazgatója.
A köztársasági elnök pénteken az ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciáján (COP28) szólal fel Dubajban.