A köztársasági elnök – Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter előterjesztésére – március 15-i hatállyal, ve
A keresztények politikai szerepvállalása, a fiatalok részvétele a közéletben és a magyar családpolitika jelentősége á
A hagyományos értékek és a családok védelméről folytatott megbeszélést Novák Katalin köztársasági elnök Florida állam
Az egyetlen üzenetem, melyet a mai napon az Önök számára hoztam, annyi, hogy mindaddig nem tudjuk hatékonyan támogatn
„Egy háború mindig – mindig! – az emberség vereségét jelenti. Igazságos háborúk nincsenek: nem léteznek!"
Amerikai vezető keresztény értelmiségiek előtt tartott előadást a magyarországi politikáról, annak keresztény alapjai
A köztársasági elnök hivatalos útja során Miloš Zeman leköszönő, és Petr Pavel megválasztott cseh köztársasági elnökö
A visegrádi együttműködést a szív és az ész szövetségének nevezte Novák Katalin köztársasági elnök Milos Zeman lekösz
Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke március 3-án hivatalos látogatásra Prágába utazik - közölte a Sándor-