Ugrás a tartalomra

Dr. Sulyok Tamás fogadta a kongói államfőt

A Kongói Demokratikus Köztársaság hivatalos látogatásra Budapestre érkező  elnökét a Sándor-palotában fogadta Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök. Félix-Antione Tshisekedi személyében most először látogatott kongói államfő Magyarországra.

A kétoldalú találkozóra az ún. Déli nyitás és az Afrika-stratégia okán került sor, melynek célja, hogy Magyarország megújítsa a szubszaharai országokhoz fűződő viszonyait, és kölcsönösen előnyös partneri megállapodásokat kössön.

A diplomáciai tárgyalásokon a két országot érintő legfontosabb kérdésekről esett szó. Magyarország afrikai kapcsolataiban fontos szerepet játszik Kongó, a kontinens egyik gazdasági szempontból kiemelkedő országa. A magyar köztársasági elnök nagyra értékelte a kongói kormányzat béke és biztonság fenntartása érdekében tett erőfeszítéseit. Dr. Sulyok Tamás hozzátette: Magyarország számára a térség biztonságpolitikai szempontból, különösen fontos, hiszen az az Európa számára is súlyos kihívásokat jelentő migrációs folyamatok egyik kiindulópontja.

A két ország közötti gazdasági együttműködés részeként Magyarország elkötelezett az infrastrukturális fejlesztések, a mezőgazdaság, a vízgazdálkodás elősegítésében, valamint a magyar innovációk és technológiai szaktudás átadásában, illetve a megfelelő szakemberek képzésében.

A „hit és a tudás egyensúlyának megteremtésében Magyarország mindig is partner lesz” – emelte ki az államfői találkozón Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök.