Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök karácsonyi üzenete

Tisztelt Honfitársaim! 

Magyarok a Kárpát-medencében és a nagyvilágban! 

Szokássá vált, hogy a köztársasági elnök az év kezdő napján fogalmazza meg a nemzetnek szóló üzenetét. Alkotmányos feladataimat, jogaimat és kötelességeimet az Alaptörvény jól kijelöli. Szerencsémre azonban nem minden helyzetre térnek ki, így vannak dolgok, amelyekben én is szabadságot élvezhetek. 

Élve a lehetőséggel, a megszokott hagyományt kissé átformálva nem az év eleji derű mámorában, hanem a karácsony meghitt örömében szólok Önökhöz. Ez személyes életemhez is jobban illeszkedik, lelki alkatomnak is inkább megfelel. 

A karácsony az év azon időszaka, amikor azok az emberek is közösséget keresnek másokkal, akik egyébként, az esztendő többi részében erre nem annyira fogékonyak. Ekkor azokkal vagyunk, akikhez valamilyen formában kötődünk, akiket szeretünk, akikkel együtt szép az élet – és miattuk is igyekszünk tisztességgel megélni azt. Az ünnepek jelentős és szép szerepet játszanak a családok, a szűkebb közösségek és a nemzet önmeghatározásában egyaránt, kiemelt helyük van az életünkben, identitásunk kialakításában és fenntartásában. Ezek a jeles napok, kitüntetett pillanatok segítenek abban, hogy a közösségi tudat fennmaradjon, élő legyen. 

A karácsony egyúttal felerősíti a generációs kötelékeket a szó szoros és tágabb értelmében is. Az ilyenkor elmesélt, felidézett régi történetekkel, nagy becsben tartott emlékes dobozokból előkerülő fényképekkel megidézzük őseinket, belső utakon jutunk el az ünnephez. Ezzel mintegy biztosítva a fiatal generációt arról, hogy a család volt, van és lesz; létezik a múltban, a jelenben és a jövőben is. Nem csak a családi, rokoni vagy baráti szálak kötik össze az embereket. Minden nemzet is közösségalapú egység. Ez nem pusztán egyének összeadódását jelenti, inkább különféle közösségek összességét. 

Mi, magyarok egyenként úgy kapcsolódunk egymáshoz, hogy közben egy vagy több közösség részei is vagyunk. Összetartozásunk kisebb-nagyobb egymáshoz tartozásból szövődik, amelyben elkísérjük egymást a születéstől a halálig. Ezek azok a nemzetet alkotó alapegységek, amelyekből ezredéven keresztül építő ötletek, előremutató tervek, határozott tettek és korok kihívásaira adott jó válaszok születtek. Mondhatnánk úgy is: amelyekből generációról generációra fakadt a magyar jövő. 

Ma azonban a közösségeink elhalványulni, elerőtlenedni látszanak. Napjaink megpróbáltatásai vagy épp ellenkezőleg, kényelmi vívmányai ugyanis először az emberi kapcsolatokat kezdik ki. A gazdasági nehézség bezárkózásra, a békétlenség elzárkózásra késztet. A technológiai fejlődés adta lehetőségekkel pedig, ha rosszul élünk, könnyen kizárhatjuk magunkat az élet valóságából. És ma már az ember meg tudja találni annak is az előfeltételeit, hogy ne legyen szüksége másokra, hogy ne kelljen a másikra számítania. De vajon akkor őrá lehet-e? Pedig megtartó, inspiráló és bátorító közösségekre óriási szükségünk van ma is. Hiszen a legalapvetőbb hétköznapi dolgokban is csak egymást erősítve élhetünk, és juthatunk egyről a kettőre. 

Napjaink egyik legnagyobb kihívása fizikai és mentális egészségünk megőrzése, főként az életmódunkból, modern életkörülményeinkből fakadó egészségkárosító és lélekromboló hatásokkal szemben. Mind a jó fizikai állapot, mind pedig a lelki egyensúly fenntartásához szükségünk van megtartó, segítő, támogató közösségre – embertársainkra. A minket körülvevő világ befolyásával szemben is a közösség az, amely megerősít bennünket. 

A háborús konfliktusok miatt már évek óta biztonsági fenyegetettséggel szembesülünk. A béke mellett is csak együtt, egységben állhatunk ki mindannyiunkért. Köztük azokért a hozzánk tartozó kárpátaljai magyar közösségekért is, amelyeknek már a harmadik békétlen karácsonyukat kell megélniük. Jól tudjuk ugyanakkor, a globális folyamatokban mi csupán saját súlyunknak megfelelő tényezők lehetünk, mégis számít, és más nemzetek számára is példaadó az a határozottság, amit a magyarok egységesen mutatnak ebben a kérdésben. 

És ha már a külső békét hirdetjük, akkor nemzetünk belső békéjére is figyelemmel kell lennünk. Nem engedhetjük, hogy bármilyen érdekből is megosszanak vagy kijátsszanak minket egymás ellen. Sose tekintsünk egymásra, a másik magyarra ellenségként! Egy egészségesebb és békésebb nemzet – talán lehetne ez a közös célunk 2025-re. 

Tisztelt Honfitársaim! 

Egy nemzet sikere nem csupán gazdasági vagy politikai eredményekben mérhető, hanem abban is, hogy milyen erősek a közösségei, milyen mértékben képesek tagjai összetartani és segíteni egymást, mennyire számíthatunk a hozzánk tartozókra. Nemzeti megmaradásunk leghatásosabb fegyvere a közösségben maradás. Ehhez meg kell óvnunk azokat, amelyeket már felépítettünk. Ott pedig, ahol nincsenek vagy már elsorvadtak, újakat kell teremtenünk. Ha közösségeink sikeresek, akkor a nemzet is sikeres. 

Összetartozásunk aktív nemzeti közösséget feltételez. Nem egymás melletti létezést, hanem együttélést – és ennek minden közöttünk lévő különbség ellenére is érvényesülnie kell. Mert lehetünk mi hősök és szabadságszeretők vagy kreatívak és találékonyak, dolgozhatunk keményen és hozhatunk létre nagy dolgokat – mint ahogy azt évszázadok tanúsága is mutatja a magyarokról – de egyenként, egymástól elválasztva nem sokra megyünk. Minden küzdelem és fáradság csak a másikkal való relációban érvényes. 

Ahogy József Attila fogalmazta meg éppen száz éve: 

„Hiába fürösztöd önmagadban, Csak másban moshatod meg arcodat.” 

A hazánk előtt álló kihívásokban, nemzetünk próbatételeinél szükségünk van arra, hogy az egymáshoz tartozás gyakorlatát újra elsajátítsuk. Ez pedig nem generációs, politikai, gazdasági, vélemény- vagy értékkülönbség kérdése. Ha szorosan tartjuk a másikat, ő is megtart minket. És akkor jobban haladunk, nagyszerűbb dolgokra lehetünk képesek, szebb életet élhetünk. 

Minden különbségtől függetlenül kalkuláljuk bele egymást az életünkbe! – én ezt kívánom mindannyiunknak. 

Isten áldja Magyarországot! 

Isten áldja magyar közösségeinket! 

Isten áldjon minden magyart!