A köztársasági elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett a párizsi nemzetközi békefórumra.
A magyarokat szeretik és elismerik Kanada Ontario tartományában, az itteni magyar közösség pedig ugyanúgy számíthat M
Novák Katalin hivatalos látogatáson járt Alexander Van der Bellen újra megválasztott osztrák köztársasági elnöknél Bé
Novák Katalin köztársasági elnök a mosonmagyaróváriak meghívására az ország megyéi közül elsőként Győr-Moson-Sopron m
A Visegrádi Négyek államfői csúcstalálkozóján kiderült, annak ellenére, hogy vannak nézetkülönbségek, a tagországokna
A máltai munkalátogatása során Novák Katalin köztársasági elnök részt vett a 2003-ban létrejött, Európa ügyének erősí
Shavkat Mirziyoyev és a magyar köztársasági elnök tárgyalásaik során megállapodott a két ország közötti kapcsolatok e
Novák Katalin Pozsonyban találkozott Zuzana Caputová szlovák elnökkel.
Novák Katalin többnapos hivatalos látogatást tett az Egyesült Államokban, ahol felszólalt az ENSZ-közgyűlésen, majd t
Novák Katalin köztársasági elnök fogadta a Magyarország Barátai Alapítvány tagjait a Sándor-palota Lovagtermében.