Szövetségben a Teremtővel - Dr. Sulyok Tamás beszéde a Tihanyi Bencés Apátság felújításának alkalmából

„Ti vagytok a prófétáknak és annak a szövetségnek a fiai, amelyet az Isten atyátokkal kötött” (ApCsel 3,25)

Excellenciás Érsek Úr! 
Főtisztelendő Perjel Atya! 
Tisztelt Bencés Közösség!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Egy évtized sem telt el azután, hogy István király halála előtt a Szent Korona felajánlásával országát a Szűz Mária oltalmába ajánlotta, és Magyarország koronáját András király fejére tették. Rá várt az akkor mindössze néhány évtizedes Magyar Királyság vezetése, és a történelmi szövetség megerősítése a kereszténység és a magyarság között. Isten és ember között. Hogy a nemzetnek reménye és jövője legyen.

Szeretettel és tisztelettel köszöntöm mindannyiukat a Tihanyi Bencés Apátság Királykriptájának megáldása, és műemléki helyreállításának befejezése alkalmából.
A mai ünnep helyszíne, a Tihanyi Bencés Apátság és annak XI. századi altemploma Magyarország megkülönböztetett szakrális helye. Kegyelmet őrző tér, Árpád-házi királyunk, I. András végső nyughelye, ahol – immár tudományos vizsgálatokkal is igazoltan – András király és fia, Dávid herceg csontjai pihennek.

Az altemplom belső tere közel ezer esztendő óta szinte változatlan, mintha megállt volna az idő. Ugyanazok az oszlopok, ugyanazok a kövek, ugyanaz a sírhely az államalapítás kora óta. Ugyanaz a csend és ugyanazok a fények. 
Itt minden a kezdetekre emlékeztet, államiságunk korai lépéseire, a szövetségkötésre a Teremtővel.

Leereszkedünk a lépcsőkön, mégis magasságot élhetünk meg. Országunk alapításának idejéből és kultúránk forrásvidékéből kapunk ízelítőt. Ezer év, negyven nemzedék kiindulópontjához térhetünk vissza. Kevesebb ennél alkalmasabb hely van a saját történelmünkkel és az önmagunkkal való szembenézésre.  Tihanyban meghívást és lehetőséget kapunk arra, hogy minden magyar ember életében legalább egyszer eljöjjön ide, és megfogalmazza a nemzethez fűződő viszonyát, megerősítse identitását. 
Ki-ki elgondolkozzon a magyarság útjáról, és a jövő kapcsán kimondja, mi az ő személyes felelőssége a családjában, közösségében, saját magával szemben.

Még jobban meg fogjuk becsülni hazánkat, és helyünket a világban, ha megadjuk a tiszteletet az elődöknek, és mindazoknak, akik a magyar szabadságért harcoltak, a magyar kultúrát építették, akik a Kárpát-medence tájainak evangelizációjára tették fel életüket, akik nemzedékeken át családjaik boldogulásáért fáradoztak.

Amikor Antonio Bonfini Mátyás király itáliai történészeként félezer éve megírta hazánk históriáját, vaskos művének, „A magyar történelem tizedei”-nek elején fontosnak tartotta megjegyezni, hogy: „Itt van a Tihany-fok és félsziget is, melyet a legkitűnőbb halak bősége és pompás éghajlat szerencséltet, de még szerencsésebbé és híresebbé teszi az András király által alapított templom.”

Valóban, talán nincs olyan ember, aki, ha erre jár akár sokadszorra is, percekig ne a Balaton csodálatos víztükrében gyönyörködne.

De aki bejön a bencés apátságba, leül a padokba, majd betér András király sírjához, megsejtheti, hogy a káprázatos természethez hasonlóan itt a templom mélye szintén páratlanul titokzatos kincset rejt. Egyedülállót, gondolkodásra késztetőt.

Ha felidézzük, hogyan is alakult a templomot alapító András király uralkodásának 14 éve Magyarországon, akkor láthatjuk, hogy útján belső és külső háborúk kísérték végig. Keresztényellenes pogánylázadás, Gellért püspök és társainak vértanúhalála. A német-római császári hadak többszöri betörése, melyeket a magyarok sikeresen visszavertek. Véres csaták a Dunántúlon, a Vértesben, elsüllyesztett idegen hajóhad Pozsonynál. Amint sikerült elérni a békét a császárral, megremegett az egyház, és bekövetkezett a nagy egyházszakadás Róma és Konstantinápoly között. De itthon sem volt nyugalom, mert a magyar korona megöröklésének kérdése testvérháborúba torkollott, melyben András király is életét vesztette.

I. Andrásnak a veszedelmes idők ellenére volt ereje folytatni István művét. A megvakított Vazul fiaként fogadta meg István király fiának írt intelmeit. 
Nem fordított hátat a fizikai és szellemi építkezésnek. Bencés szerzeteseket hívott Tihanyba. Az apátság 970 éves alapító oklevelében, mely legősibb írásos nyelvemlékünk, ma is ott olvashatjuk a tíz évszázada leírt magyar szavak sokaságát.

Tisztelt Ünneplő Egybegyűltek!

Magyarország államiságának kezdetei időben távol vannak tőlünk, de az alapokat jelentik. Az alapozás pedig nélkülözhetetlen nemcsak a ház, hanem a haza esetében is.

Ebben az alapozásban mi, magyarok Európa részeként, szuverén, keresztény országként határoztuk meg magunkat. Nem hódoltunk be sem keletnek, sem nyugatnak. Akárhányszor letiportak minket, mindig visszaszereztük, visszanyertük szabadságunkat. Ragaszkodunk nyelvünkhöz, kultúránkhoz. De értékeket vettünk át mások kultúrájából, és tisztelettel fordulunk azok felé is. Így lett a francia Orléans püspöke, Szent Ányos a tihanyi apátság védőszentje is. Alapvetésünk, hogy békében éltünk és élünk együtt más nemzetiségekkel, szlávokkal, németekkel és másokkal.

Mi magyarok ezer éve a Hargitától az Alpokig itthon vagyunk. Nekünk Tihany két tornya ma is viszonyítási pont, akárcsak a Szent Korona tetején a kereszt. És ha olykor ködben keresgélve vagy bizonytalanul is, de azt akarjuk követni, aki ugyanaz tegnap, ma és mindörökre. Akinek tanítása alapján István király és I. András király elindultak nemzetünk útjának kezdetén. Hála és köszönet mindenkinek, aki ebben segíti a magyarságot! Külön köszönet a tihanyi bencés közösségnek!

Köszönöm, hogy meghallgattak!

(Tihany, 2025.03.22.)