Novák Katalin ünnepi beszéde Szent István király ünnepén Székesfehérváron

Tisztelt Ünneplők!

Örömmel fogadtam el az Önök polgármesterétől a székesfehérváriak meghívását, hogy közösen hajtsunk fejet államalapító szent királyunk emléke előtt, és itt, a keresztény Magyarország történelmi fővárosában ünnepeljünk. Az Aranybulla nyolcszáz évvel ezelőtt első pontjában rögzítette, hogy „évente Szent István király ünnepén Fehérvárott tartozzunk ünnepelni”. Megfogadjuk a királyi oklevél szavait, és itt vagyunk. Kedves Fehérváriak, köszönöm, hogy együtt lehetünk!

Ma reggel a nemzet főterén, a Kossuth téren felvontuk a magyar lobogót, és tanúi lehettünk a honvédtisztek avatásának. Katonáink ünnepélyes esküvel vállalták, hogy idézem: „Magyarország függetlenségét, az állampolgárok jogait és szabadságát bátran, az Alaptörvény és a törvények betartásával és betartatásával, a rájuk bízott honvédek és fegyverek erejével, ÉLETÜK ÁRÁN IS MEGVÉDIK!” 

Ezek a szavak most, amikor háború dúl a szomszédunkban, még nagyobb súllyal visszhangoznak bennünk: életük árán is. Köszönjük katonáink hazaszeretetét, elszántságát, bátorságát. Nagyra becsüljük! Azt kívánom, hogy az Úristen kíméljen meg bennünket a háborútól, és őrizze katonáinkat és családjainkat békében. Ne kelljen honvédő küzdelmet vívniuk, ne engedje őket hódító háborúkba, és ne váljunk nagyhatalmak küzdőterévé! Mi, az ország vezetői, megtesszük mindazt, ami lehetséges, azért, hogy magyar földön ne folyjon vér!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ma, augusztus 20-án falvainkban, községeinkben, városainkban Kárpát-medence szerte, sőt még azon túl is fellobogózzuk házainkat, ünneplőbe öltöztetjük szívünket. 
Kell-e, lehet-e ünnepelni akkor, amikor a szomszédban fegyverek ropognak, amikor a háború súlyos gazdasági következményeivel is szembe kell néznünk?  Ünnepelhetünk-e akkor, amikor a földjeink áztató esőért szomjaznak, az árak egyfolytában emelkednek, amikor bizonytalan, hogy lesz-e mivel fűteni, hogy tudjuk-e energiával táplálni a gazdaságot? Van-e ok, hely és alkalom az ünneplésre akkor, amikor családok százezrei gondolják aggodalommal újra kiadásaikat, korábbi terveiket? 

Kell az ünnep. Most is, sőt éppen most van igazán szükségünk arra, hogy közös életünkre olyan távlatból tekintsünk, amely segít megérteni múltunkat, valósághűen látni jelenünket, és bölcs döntésekkel segíteni jövőnket. Most kell olyan magasságba emelkednünk és olyan mélységet keresnünk, ahol a nemzet magától értetődő összetartozását megtaláljuk. Most kell erőt merítenünk Szent István bölcsességéből, istenhitéből, előrelátásából, taktikusságából, bátorságából, szerénységéből. Most van alkalmunk végiggondolni, hány balszerencse, hány viszály, mennyi igazságtalanság ellenére maradt meg erősnek a magyar nemzet.

Krúdy Gyula 1926-ban, hat évvel a trianoni tragédia után így írt augusztus 20-ról, idézem:
“– Istvánkor majd Pestre megyünk! – hallottuk gyakran a régi világban a piros ígéretet, amely olyan zamatos volt, mint a mézeskalács. Mert Szent István napja valamiképpen úgy helyezkedett el a magyarság köztudatában, mint akár a karácsony, a húsvét, a pünkösd… Egy nap, amelytől mindenki várt valamit, még az is, akinek egyébként nem volt sok várnivalója.”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Szent István napja örömünnep. Van okunk ma ünnepelni. Még a kommunista diktatúra sem merte teljesen elvenni ezt a napot tőlünk, csak gyáván átnevezte, és lényegétől igyekezett megfosztani. Titkon akkor is tudták: mi Szent István népe vagyunk, ezt a gyökeret nem lehet kitépni a magyar emberek szívéből. Ahogy Alaptörvényünk is méltatja első királyunkat: “Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.”

Egybeforrt a sorsunk Európáéval, összeláncoltuk magunkat. Együtt sírunk, együtt nevetünk. A kereszténység és a Nyugat mellett döntött Géza fejedelem nyomdokain államalapító királyunk, és ugyanezt az elköteleződést erősítettük meg akkor, amikor az Európai Unióhoz csatlakoztunk. 

Jól döntött Szent István? Igen!

Jól döntöttek a rendszerváltó magyarok? Igen!

Ma sem az a kérdés, hogy hova tartozunk, hanem az, hogy húsz év múlva, pláne ezer év múlva létezik-e még a magyarok természetes otthona: a keresztény Európa? Vajon fennmarad-e az idő rostáján? 

Szükségünk van az európai országok közösségére, és nekik is szükségük van ránk. Ma, amikor kontinensünk nagyhatalmak küzdőterévé válhat, egymásnak kell vetnünk a vállunkat. Közös döntéseket kell hoznunk. Olyan közös európai döntéseket, amelyek a közös jót szolgálják. Nekünk, magyaroknak is fel kell ismernünk az azonos értékeket és érdekeket, ahogy a többieknek is. De országaink között jelentősek a különbségek és az ebből következő lehetőségek is. Ezt is tudomásul kell venni.  Együttműködésünk és megértésünk előfeltétele, hogy ne zsaroljanak bennünket. Se a minket megillető pénzzel, se a magyarok által elutasított ideológiákkal. Magyarország növelni akarja Európa erejét, fel akarja erősíteni Európa hangját, így van esélyünk megvédeni az európai embereket, és megőrizni mindazt történelmünkből és kultúránkból, ami Európát naggyá tette.

Tisztelt Ünneplők!

Nehéz időket élünk, és még kijózanítóbb idők jönnek.

 A világ – és ezen belül Európa – rendjének helyreállításához és megőrzéséhez most bátor, határozott és bölcs vezetőkre van szükség, akik képesek a jog és az igazságosság fenntartására. Akik életüket és munkájukat mélyebb és magasabb összefüggésben mérik meg, mint a mindennapi politikai küzdelmek. Akik nem riadnak meg a pillanatnyi meg nem értettségtől, akik türelmesek és józanok tudnak maradni. Ilyen vezetők kellenek Magyarországon és Európában is. Olyan vezetők, akik a nehéz, áldozatot követelő és érdekeket sértő döntések meghozatalakor nem feledkeznek meg az elesettekről és nélkülözőkről. 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Próbatétel előtt állunk.

Nem pusztán jó vezetőkre van szükség, hanem józan, belátó, bölcs és szolidáris magyar emberekre. A magyarság válságálló, és van képessége az összekapaszkodásra, még ha ez gyakran nem is látszik. Ebben van az erőtartalékunk itt Fehérváron, Budapesten, a Nyírségben és Baranyában, Kárpátalján és a Délvidéken. 

31 évvel ezelőtt Szent II. János Pál pápa a Hősök terén így szólt a nemrég függetlenségét visszanyert magyar nemzethez: “A béke neve igazságosság, szolidaritás és szeretet. A nemzet csak akkor remélhet egy jobb jövőt, ha polgárai képesek közös erőfeszítéssel felelősséget vállalni a közjóért.”
Ezt kérem most Önöktől. Ezt a közös erőfeszítést. Azért, hogy húsz év múlva, sőt ezer év múlva is magyarul szólhasson István-napon nemzeti imádságunk, és legyen, aki énekelje. 

Tisztelt Ünneplők!

Mély értelmű összefüggés, hogy ma egyszerre emlékezünk a keresztény magyar állam megalapítására, és miután megszenteltük, megszegjük az új kenyeret is.  Az állam, ha jó és igaz, akkor mindenkié, aki annak kebelén belül él. A keresztény állam összeköt bennünket. Ez nem egyszerűen hitbeli kérdés, hiszen bármit gondoljunk is a hitről, ha felcsendül, hogy “Isten áldd meg a magyart …”, akkor a magyar ember ünneplőbe öltözteti a lelkét. Ez a fohász, ez az ének túlmutat párthovatartozáson, hitelveken, világlátáson. A Himnuszunk mindannyiunkat meghív a közös ünneplésre. 

S nincs ez másként az új kenyérrel sem, hiszen test és lélek egybetartoznak. Mi, háziasszonyok, amikor kenyeret sütünk (a járvány következtében talán többen, mint korábban), akkor nem csak a szakszerű mozdulatokra figyelünk. A kovászetetés, dagasztás, kelesztés, formázás közben azokra gondolunk, akik számára sütjük azt a kenyeret. A friss kenyér illata nálunk otthon még a kamaszokat is az asztal köré csábítja. És amikor a meleg cipóra a gyerekek kése nyomán ráolvad a vaj, és közben megered a nyelvük, a közösen megtört kenyér a család kovászává válik. A család pedig a nemzet kovásza. Amíg lesznek, akik gyermeket vállalnak, felelősen gyermeket nevelnek, addig fog erősödni a magyarság.

Ma keresztény államunk megalapítását ünnepeljük. Az államalapítás hasonló a családalapításhoz. Bátorságot, hitet, elszántságot, a jövőbe vetett reménységet feltételez. Szent István bátor döntése nélkül nem lenne ma önálló, független, erős Magyarország. Ahogy dédszüleink, nagyszüleink, szüleink bátor döntései nélkül sem lennénk ma itt. Kellett, hogy ők is merjenek igent mondani. Igent mondani az életre, igent mondani ránk. Ezekből az igenekből épül a közösségünk. 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Én magam tíz évig dolgozhattam azért, hogy a magyar fiatalok kapjanak több segítséget a családalapításhoz, és a gyermeket nevelők is érezzék, mellettük állunk. 2010 volt az az év, amikor a legkevesebb házasságot kötötték Magyarországon, mindössze 35 ezret. Tavaly már 72 ezer pár kötötte össze házasságban az életét, tíz év alatt ez kétszer annyi fiatal! Legyünk büszkék rá, és a nehezebb években se mondjunk le a gyermekvállaláshoz nyújtott támogatásról!  Üdvözlöm azt a döntést, melynek köszönhetően a babavárók segítése, a családok otthonteremtéséhez nyújtott támogatás, a kedvezmények a tervezettnél tovább megmaradnak, és jövőre is elérhetők lesznek! 

Tisztelt Ünneplők!

Ma mi, magyarok gondolatban körbeüljük a nemzet asztalát. Sok család valóságosan is asztal köré ül. Közösen mondunk köszönetet azért, hogy az aszály ellenére lesz kenyere az országnak. Talán még az is eszünkbe jut, hogy nagyszüleink a frissen sült kenyérre késsel keresztet rajzoltak, mielőtt megszegték, ahogy nagymamám is minden alkalommal keresztet rajzolt a homlokunkra, mielőtt hosszabb útra indultunk. Nagyszüleink tudták, hogy a kenyér nemcsak liszt, víz, kovász, hanem lelki minőség, összekötő kapocs: ÉLET, ahogy a búzát egyes magyar vidékeken még ma is nevezik.
Ma, nemzetünk ünnepén, azt kívánom Önöknek, magunknak, hogy mindig legyen kenyér az asztalon, és legyenek olyanok, akikkel öröm az asztal köré ülni. Amíg képesek vagyunk figyelemmel fordulni szüleink, nagyszüleink felé, és amíg gyerekeink, unokáink fontosnak érzik, hogy nekünk meséljenek, addig lesz kinek kenyeret sütnünk. 

Köszönöm, hogy meghallgattak. 

Isten éltesse a magyarokat, Isten éltesse Magyarországot!