A magyarságból rendkívüli emberek, a magyar kultúrából rendkívüli értékek születnek - Dr. Sulyok Tamás beszéde a parlamenti kitüntetésátadón

„A holtak föltámadásának napja eljött. A századoktól eltemetett nemzetdicsőség, s a börtönben tartott szabadságérzet voltak e halottak. Most ne keressétek őket sírjaikban, ők feltámadának. A magyar nemzet ismét dicső és szabad! Magyar hang, magyar nemzeti szín, magyar érzelem minden ajkon, minden lobogón, minden kebelben.”

Tisztelt Miniszterelnök Úr! 
Tisztelt Házelnök Úr! 
Tisztelt Díjazottak! 
Hölgyeim és Uraim!

Az iménti mondatok a 200 éve született Jókai Mór tudósításából valók. Abból az írásból, amely elsők között adott hírt ország-világnak, hogy megfordult a nemzet sorsa, hogy nagy dolog történt, olyan, amit évtizedek – sőt, évszázadok – óta várt a magyar.

Hogy egy csapat hazaszerető, tenni kész fiatal egy nap alatt olyan közösséget hozott létre, amely minden addigi akadályt lebontott, még a börtön kapuit is megnyitotta. Így éledt újra a nemzetdicsőség, így lett újra szabadságérzet a magyar szívekben. És még annál is több. Azon a 177 évvel ezelőtti napon a szabadság nem csupán érzet volt, hanem méltósággal megélt valóság, hiszen egy hirtelen szabaddá vált közösség nyilvánította ki jogait.

A fiatal Jókai Mór emelkedett írásában nem csupán buzdított, hanem jogköveteléseket ismertetett. 
Dicsőséget szerző hőseink a szabadság felé vezető utat nem ködképekből építették, hanem konkrét jogi igényekkel kövezték ki. Olyan jogokkal, amelyek mindenkit egyaránt meg kell, hogy illessenek.

A márciusi ifjak, az egyébként jogvégzett Jókaival együtt, amikor újra és újra kinyilvánították a magyarság 12 pontba foglalt jogköveteléseit, jól tudták, hogy azok megvalósulásával, illetve kiküzdésével nemcsak méltóbb lesz a magyar élet, hanem teljesebbé is válik a nemzet. 
A népet belülről elválasztó falak leomlanak, és mind aki magyar, egyként lesz szabad, és mind aki magyar, egyként gazdagíthatja a szabad hazát. Az alapoknál kezdték tehát, mert felismerték – ahogy azt Petőfi meg is énekelte – hogy „haza csak ott van, hol jog is van.”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Jókai Mór, aki egyszerre nagy alakja a magyar szabadságnak és a magyar kultúrának is, nem tanúként írt az eseményekről. Ő tevékeny részese volt e sorsfordításnak. 
Így lett nem csupán nemzeti kultúránknak, hanem nemzeti történelmünknek is nagy alakítójává.

Mi, magyarok megszokhattuk, hogy a magyar kultúra emberei (és sokszor a magyar tudomány nagyjai is) a magyar szabadság hőseivé is válnak. Mert nálunk nemzeti szuverenitás és nemzeti kultúra feltételezik egymást.

Mi, ha máshogy nem is tudtuk, a kultúra és tudás eszközeivel szabaddá küzdöttük magunkat. 
Sosem ment ez egyik napról a másikra, de a megharcolt hétköznapokkal előrébb és előrébb léptünk. 1848 dicső évét is meg kellett előznie a magyar ügy bőtermő korszakának, a reformkornak. És ez nem csupán politikai harcokról szólt, hanem értékteremtő és kultúragazdagító évekről, folyamatos jogkiterjesztésről és jogérvényesítésről.

A magyarnak ezért nem egy napra jut ki a hazafiság, hanem egy életre.

Ez a nemzet az, amely tudja, hiszen évezrede tapasztalja, hogy a mindennapok aprónak látszó munkáit el kell végezni újra és újra, hogy végül eljöjjön a nagy tettek ideje is. A nagy műveké, a nagy gondolatoké, a nagy alkotásoké, a nagy felfedezéseké. És ez a hűséggel és becsülettel megélt mindennapi küzdelem az, amely előre viszi a nemzetet minden gát vagy gáncs ellenére.

Mert van olyan idő, amikor bátorsággal fordítani kell a nemzet sorsán. Van olyan is, amikor áldozatot kell hozni, hogy visszanyerjük szabadságunk. 
És van idő, amikor tenni kell, dolgozni, kutatni, alkotni szüntelenül, hogy gazdagodjon a haza. Jókai Mórnak mindezek megadattak. Élt is velük. Jól is élt velük. Így lett szabad az ország és így lett gazdagabb a nemzet. Minden eredményének alapja hazafisága volt.

A hazaszerető és szabad magyar szív pedig rendkívüli dolgokra képes, mert mindenét oda adja, amelyből mindenét merítette. Mert ha el is hagyjuk szülőföldünk, itt vagyunk otthon. Ha máshol is rakodjuk egymásra a téglákat, akkor is ezt a hazát építjük. 
Ide adunk mindent vissza, mert ebből a nyelvből és kultúrából kaptunk mindent. Ha gazdaggá leszünk, ez a haza lesz gazdagabb, ha naggyá leszünk, ez a haza lesz nagyobb, ha erőssé válunk, ez a haza lesz erősebb, ha becsülettel helyt állunk, a haza lesz nemesebb, ha jól védjük szabadságunkat, akkor a haza is szabad marad.

A magyarságból rendkívüli emberek, a magyar kultúrából rendkívüli értékek születnek. De minden kornak, minden generációnak feladata is van. 
Megismerni és gyarapítani közös kultúránkat, megőrizni a nemzet szabadságát és erősíteni a hazát. Nemcsak vérrel, nemcsak áldozattal, hanem munkával, termékeny élettel, alkotással. Ez egyszerre kötelesség és felelősség.

A 150 éve született Klebelsberg Kunó figyelmeztetett arra, hogy „egy nép csak azzal szerez jogot ahhoz a földhöz, amely a hazája, ha azt halhatatlan művekkel magához (…) kapcsolja. A haza földjére ontott véren kívül a művek és alkotások azok, amelyek révén a nemzet magát a haza földjével elválaszthatatlanul jegyzi el.”
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A mai nap díjazottjai értékállót alkotnak, amellyel építik nemzeti kultúránkat és erősítik a magyarságot. Önök a mai magyar kultúrának, a mai magyar tudományos életnek a megkerülhetetlen alakítói. Nemcsak hordozók, hanem formálók is. Amit Önök létrehoztak és létrehoznak, az a jelenkori és a következő magyar generációk közös kincsévé válik. Évek-évtizedek munkájával, helytállásával és sikereivel adnak hozzá az évszázadok alatt bővített magyar értékkészlethez. 
Gazdagabbá teszik a hazai tudományos életet, a nemzeti kultúrát és büszkébbé a magyart. Ez az értékteremtő hazafiság pedig jövőt meghatározó erővel bír.

Ha a magyar kultúra emberei és a tudós magyarok nem gyarapítottak volna, ma lehet nem is lennénk. De olyanok biztosan nem, mint amilyenek vagyunk. Így függ össze az egyéni teljesítmény a közösség életével, az ember személyes tudása és alkotása a nemzeti léttel.

Ezért ma az a közösség, amelyhez Önök elválaszthatatlanul tartoznak, a Kossuth- és Széchenyi-díjakkal is kifejezi mély megbecsülését Önök iránt.

Szívből gratulálok az elismeréshez! Köszönöm, hogy gazdagítják közös hazánkat és kultúránkat!

Éljen a magyar szabadság! Éljen a haza!

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Budapest, 2025.03.14.