Ugrás a tartalomra

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói a Sándor-palotában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem első éves, nemzetközi igazgatás szakos hallgatói az alkotmányjog gyakorlat keretében a Köztársasági Elnöki Hivatal munkájával ismerkedtek.

A Sándor-palota történelmi termeinek bejárásán túl jogi és alkotmányossági előadásokat hallgattak meg, de az intézmény területi vezetői diplomáciai és protokoll alapokkal is megismertették a fiatalokat.

Az Emberi Erőforrás igazgató előadása zárta a szakmai blokkot, melynek eredményeként reméljük, hogy a látogatókban akár jövőbeni kollégáinkat is tisztelhetjük majd.