Fontos Németország és Magyarország egymáshoz való viszonya - Államfői találkozó Sopronban
Kiemelt fontosságú Németország és Magyarország egymáshoz való viszonya szövetségesi és stratégiai szempontból is – mondta Dr. Sulyok Tamás magyar államfő Sopronban, miután a Páneurópai Piknik 35. évfordulója alkalmából megbeszélést folytatott Frank-Walter Steinmeier német államfővel a városházán.
Dr. Sulyok Tamás hozzátette: annak ellenére, hogy bizonyos kérdésekben véleménykülönbségek vannak a két ország kormányai között, "nekünk, államfőknek lehetőségünk van arra, hogy áthidaljuk ezeket".
"Biztos vagyok abban, hogy a kölcsönös tiszteleten alapuló megközelítéssel és őszinte párbeszéddel (...) kapcsolatainkat nemcsak megőrizhetjük, de még szorosabbra is fűzhetjük" – emelte ki, hozzátéve, hogy a Páneurópai Piknik évfordulója jó alkalom minderre.
A köztársasági elnök szólt arról, hogy a Páneurópai Piknik az európai történelem sorsfordító eseménye volt, "tulajdonképpen a német egyesítés trójai falova".
Háláját és köszönetét fejezte ki a piknik szervezőinek, lebonyolítóinak és résztvevőinek. Úgy fogalmazott, hogy az ő példájuk nyomán a két ország együttműködésében elsősorban az előremutató elemekre kell összpontosítani, azokra, amelyek összekötnek minket akár érték-, akár érdekalapon.
Dr. Sulyok Tamás hangsúlyozta: Frank-Walter Steinmeierrel egyetértettek abban, hogy fontos politikai és gazdasági partnerként tekint egymásra a két ország, a legtöbb európai ügyben pedig egymás szövetségesei.
Közös célunk a baráti viszony megőrzése és a jó kapcsolatok erősítése – mondta a köztársasági elnök.
Kitért arra, hogy a német vállalatok a legaktívabb magyarországi befektetői csoporttá váltak, az itt működő német cégek folyamatosan bővítik tevékenységüket. Az oktatás, a kutatás és az innováció területén kimagasló a két ország közötti intézményközi konföderáció, a kapcsolatok erősítésében pedig fontos összekötőként tekintenek mind a Magyarországon élő német nemzetiségű polgárokra, mind a Németországban élő magyarokra.
Dr. Sulyok Tamás kiemelte, hogy német nyelvterületen kívül Budapesten van az egyetlen német nyelvű egyetem, és ha az alapképzés is elindul az Andrássy Egyetemen, akkor Európában egyedülálló módon a bölcsődétől a doktori fokozat megszerzéséig lehet majd Magyarországon német nyelven tanulni.
Sulyok Tamás hangoztatta azt is, hogy nekünk, magyaroknak fontos és sarkalatos kérdés nemzeti identitásunk, a kultúránk, hagyományaink, a nyelvünk és szuverenitásunk.
A magyarok a független nemzetállamok európai szövetségében hisznek – mondta, hozzátéve, hogy az Európáról alkotott különböző vélemények nem elválasztanak, hanem mindig összekötnek bennünket.
Frank-Walter Steinmeier Sulyok Tamáshoz hasonlóan örömét fejezte ki, hogy a Páneurópai Piknik évfordulójáról Sopronban emlékezhetnek meg.
A Páneurópai Piknik nemcsak a német egységhez vezető út volt, hanem Európa megosztottságának a vége is, hiszen az esemény, amelyen 600 NDK-állampolgár jutott Ausztriába, nagymértékben járult hozzá a határok nélküli Európához – mondta.
A német államfő kiemelte, hogy Sopron különleges módon képviseli a két nép közötti barátságot. Sopron az európai szolidaritás, a szabadság és az egység szimbóluma.
Frank-Walter Steinmeier hangsúlyozta, hogy az Európai Unió Tanácsának soros elnökeként Magyarországnak nagy felelőssége van, különösen az orosz–ukrán háború tekintetében. Hozzátette: szeretné, hogy a piknik évfordulóján megerősödjenek közös európai értékeink. Meggyőződésének adott hangot, hogy a két országnak szüksége van egymásra, az Európai Unióra.
Szólt arról is, hogy a jelenlegi geopolitikai kihívások során fontos, hogy az EU egysége és cselekvőképessége megmaradjon. Magyarország nagy felelősséget és szerepet visel abban, hogy erősítse az EU egységét, mert Európa erejének kulcsa az egységben van – fűzte hozzá.
Frank-Walter Steinmeier elmondta, hogy a kétoldalú kapcsolatok erősítése érdekében Sulyok Tamással az eszmecserét októberben Krakkóban folytatják, emellett a magyar köztársasági elnököt meghívta Berlinbe is.