Európa és a NATO-tagállamok nem állnak háborúban - a CNBC interjúja Novák Katalinnal

Most vagyok itt először, és azt tapasztaltam – mondjuk úgy -, hogy ez egy konstruktív káosz. Ami a közlekedést illeti, nagyon nehéz eljutni egyik helyről a másikra, de biztosíthatom Önöket, hogy a svájci vonatok pontosan járnak. Én vonattal utaztam és tökéletesen működött. 

Én is úgy jöttem. Én is vonatra szálltam. 

Ez jó. De őszintén szólva, azt hiszem az a jó a WEF-ben, hogy a Chatham House szabályainak betartásával lehetőségünk van beszélni a legfontosabb kihívásokról. Vagyis készenen állhatunk arra, hogy szembe nézzünk a valósággal és az előttünk álló kihívásokkal. Még ha nem is értünk mindannyian egyet, akkor is komolyan megoszthatjuk egymással a gondolatainkat, és valódi eszmecserét folytathatunk. Számomra mindig nagyon hasznos, hogy megértsem egy-egy ország álláspontjának okait. Most, hogy Davosban vagyunk, természetesen itt a gazdaság és az üzleti szektor képviselőit is meghallgatjuk.

Ön ez alkalommal is fontos üzeneteket kíván közvetíteni, és azt is meg kívánja hallgatni, hogy mások mit gondolnak. Ha egy kérdést kellene mondania, ami igazán fontos Önnek, amiről beszélni szeretne, és amiről beszélgetést szeretne kezdeményezni, mi lenne az?

Természetesen beszéltünk az ukrajnai háborúról. Közvetlen szomszédja vagyunk Ukrajnának, így én is részt vettem egy érdekes panelbeszélgetésen az ukrajnai háborúról, ami nem megkerülhető kérdés. De az a téma is fontos, amit itt most felvetnék. Szintén egy régóta fennálló probléma a demográfia. Mert azt hiszem, ha Európa vagy általában a fejlett világ lehetőségeiről beszélünk, akkor szembe kell néznünk a valósággal is. Minden ilyen országban demográfiai csökkenéssel, termékenységi problémákkal szembesülünk. Hatalmas termékenységi szakadék van az országainkban. Ez azt jelenti, hogy a fiatalok szeretnének családot alapítani, de végül ez nem így alakul. Úgy gondolom, hogy meg kell értenünk az okokat, és támogatnunk kell a fiatalokat abban, hogy egyszerre tudjanak szakmai és családi életet élni. Női vezetőként, hazám első női elnökeként és három gyermek édesanyjaként is fontos számomra terjeszteni azt az üzenetet, hogy ezt a kettőt nem kell szembe állítani egymással.

Mit gondol, mi a legnagyobb kihívás ezen a téren? Társadalmi kérdés ez? Változik a hozzáállás, vagy az ok pusztán gazdasági természetű? Felteszem sokan úgy gondolják, hogy igen.

Gazdasági oka biztosan van, ezt részben azért is mondom, mert szakmám szerint közgazdász vagyok. Talán egy kicsit nehéz kimondani - de igaz -, hogy a jóléti társadalmainkban a gyermekvállalásnak gazdasági indoka nincs. Akiknek van gyerekük, azok gazdasági hátrányban vannak azokkal szemben, akiknek nincs. Mi azt szeretnénk elérni Magyarországon, hogy a gyermeket nevelő családoknak csökkentsük a gazdasági hátrányát vagy megszüntessük azokkal szemben, akik úgy döntöttek, hogy nem vállalnak gyermeket. Ez nemcsak anyagi, véleményem szerint kulturális kérdés is, ahogy az is, hogy képesek vagyunk-e a családi és szakmai életet egyensúlyba hozni. Tehát sokféle módszer van, amivel megpróbáljuk megoldani ezt a kérdést. Hazánkban a négy vagy több gyermeket vállaló nőknek nem kell jövedelemadót fizetni. De ez csak egy eleme a családbarát politikánknak.

Ez egy hihetetlenül fontos kérdés, és nagyszerű, hogy Davosba is elhozta. Ön is említette Ukrajna fontosságát, és azt a hatalmas szerepet, amelyet Magyarország, mint szomszédos ország - mint mondta - játszik. Úgy gondolom, hogy az Ukrajna közelében lévő országok mindegyike szenvedett a pusztító háború miatt vagy óriási kihívásokat kellett, hogy vállaljon az elmúlt két évben. Ön szerint miért van az, hogy Magyarország, egy csodálatos nemzet, amely oly sokat tett a helyzet megoldása érdekében, az ukrán nép megsegítéséért, miért találja magát vitás helyzetben néhány nyugati vagy uniós szövetségesével a támogatást illető kérdésekben? Miért van az, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr szinte napi rendszerességgel kerül összetűzésbe a 27 EU tagállam valamelyikével?

Először is azt gondolom, hogy sokkal több közös van bennünk, mint amennyi ellentmondás tapasztalható Magyarország és a többi uniós tagállam álláspontja között. A mi álláspontunk Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatban ugyanaz, mint a másik 26 uniós tagállamé: az első pillanattól kezdve elítéljük Oroszország Ukrajna elleni támadását. Ebben nagyon egyértelműek vagyunk. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy támogassuk Ukrajnát. És amikor Magyarország földrajzi elhelyezkedéséről beszélünk, vagyis, hogy közvetlen szomszédja vagyunk Ukrajnának, akkor azt sem szabad elfelejteni, hogy Ukrajna területén él magyar etnikumú kisebbség, 150 ezer ember, ez számunkra döntő jelentőségű szám. Így mondhatom, hogy nem csak közvetve érint bennünket az ukrajnai háború, hanem közvetlenül is elveszítünk magyarokat, a magyar etnikai kisebbség tagjait. Tehát azt gondolom, hogy amikor a lényegi kérdésről van szó, akkor a mi álláspontunk ugyanaz, mint az Európai Unióé. Ha módszerekről beszélünk, akkor az álláspontok eltérhetnek, de azt gondolom, hogy inkább arra kellene összpontosítanunk, ami közös bennünk, 

Igen, természetesen.

mint arra, amiben nem egészen ugyanazok a nézeteink.

Valóban fontos, hogy lássuk, mi a közös. Jelenleg az ukrán küldöttség - én is itt voltam a vasárnapi NSA-(nemzetbiztonsági tanácsadói)találkozó során – több támogatás után kiált diplomáciai, katonai, és természetesen gazdasági téren egyaránt. Néhányan azt a vádat fogalmazták meg, hogy itt is Magyarország az, aki akadályozza a finanszírozást. Hogyan lehet áthidalni ezt a szakadékot Magyarország és Orbán miniszterelnök úr, valamint a többi EU-tagország álláspontja között?

Ukrajnának támogatásra van szüksége, ez biztos, és nekünk tovább kell támogatnunk Ukrajnát. Ezt a nézetet - én személy szerint - teljesen osztom, és Magyarország mint állam is ezt teszi. Ez tehát a legfontosabb, nagyon remélem, hogy a következő EU Tanácson megtaláljuk a módszert Ukrajna további anyagi támogatására. 

Úgy gondolja, hogy valójában a nézetek valamilyen formában összegződnek majd? Úgy értem, jelenleg Orbán Viktor az egyik oldalon, az EU többi része a másikon. Nem egy kényelmes helyzet ez Magyarországnak, hogy minden barát és szövetséges ellenzi, nem igaz? 

Annyit mondhatok, hogy ez nem kényelmi kérdés, bár nem én vagyok a miniszterelnök helyében. De azt hiszem, hogy ismét arra kell összpontosítanunk, hogy támogassuk Ukrajnát. De itt szeretnék hozzátenni valamit: éppen most volt egy jó beszélgetésem az ukrán külügyminiszterrel. Az elmúlt évben kétszer is jártam Kijevben. Többször találkoztam Zelenszkij elnökkel. Teljesen megértem az álláspontjukat. Teljesen megértem, hogy mindenkitől a lehető legnagyobb mértékű támogatást kérik. Talán én is pontosan ezt tenném a helyükben. Nagyon nehéz elképzelni, hogy mi mit tennénk az ukránok helyében. Ezzel együtt azonban én Magyarország köztársasági elnöke vagyok, és mi még továbbra is egy békés országban élünk – ahogy Svájcban is – ez egyaránt vonatkozik Európára és a NATO-országokra is. Azt szeretném hangsúlyozni, hogy nem állunk háborúban. A NATO-országok és az EU-tagállamok nem állnak háborúban. Így, ha támogatjuk is Ukrajnát, akkor sem szabad katonailag belekeverednünk ebbe a háborúba, és el kell kerülnünk a háború eszkalálódását, és nem szabad, hogy egy harmadik világháborúban találjuk magunkat. 2024-ből nem lehet 1914. Tehát 2024-nek a béke évének kellene lennie, nem pedig a háborúénak. 

Mindig az én feladatom az interjúk lezárása. Azonban még egy kérdést fel kell tennem. Látja-e jelenleg a béke felé vezető utat? Nagyon nehéz sokunknak, akik az elmúlt két évben vagy az elmúlt tíz évben, a Krím megszállása óta figyelemmel kísértük a helyzetet; nagyon nehéz látni az utat akár diplomáciai, akár katonai szempontból. Látja a kiutat ebből a helyzetből?

Azt hiszem, ez az egymillió dolláros kérdés. És azt is el kell mondanom, hogy döntő fontosságú, hogy megtaláljuk a béke felé vezető utat. Nagyon nehéz lesz, sőt, azt mondanám, hogy lehetetlen lesz eljutni a béketárgyalásokhoz mindkét partner - vagy valamennyi partner - bevonása nélkül: tehát anélkül, hogy Oroszországgal is beszélnénk vagy megpróbálnánk Oroszországot is a tárgyalóasztalhoz ültetni; nem hiszem, hogy ez meg fog történni. Úgy gondolom, hogy meg kell találnunk azt a módot, hogy mi magunk között hogyan jutunk konszenzusra, és aztán hogyan tudunk akár Kína közvetítésével, akár valaki máson keresztül Oroszországhoz közeledni, de akár közvetlenül Oroszországhoz fordulni, hogy tárgyalásokat folytathassunk. A sorrend tehát: béketárgyalások, majd tűzszünet. Ez vezet végül a békéhez, és ez az, amit mindannyian akarunk.