Dr. Sulyok Tamás részvétele a párizsi olimpia megnyitóján
Dr. Sulyok Tamás részt vett a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékok megnyitóján, Párizsban.
Az államfő július 25-én Párizsban találkozott Gyulay Zsolttal, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökével, majd részt vett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság fogadásán a Louvre-ban. Dr. Sulyok Tamás közösségi oldalán úgy fogalmazott: „Sportolóink legendásak szerte a világban, így bízunk az olimpiai sikereinkben. Bátran állíthatjuk, hogy a világ sporttérképén is előkelő helyet foglalunk el.”
Másnap Emmanuel Macron francia köztársasági elnök fogadta a megnyitó ünnepségre meghívott államfőket. Ezután Dr. Sulyok Tamás és felesége közösen tekintették meg a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékok megnyitóját. A magyar köztársasági elnök az ünnepélyes nyitány után kiemelte: „A láng most a békéért lobbant fel. A sportban eltűnnek a konfliktusok, és csak a játék szeretete és tisztelete számít.”
Szombaton több olimpiai helyszínre is ellátogatott az államfő. Személyesen találkozott a Magyarország–Egyiptom meccs után a magyar férfi kézilabdacsapattal. Dr. Sulyok Tamás jelen volt Muhari Eszter párbajtőrvívó olimpiai bronzérmének megszerzésekor, akinek győzelme után gratulált, és kiemelte, hogy Magyarország egy emberként büszke teljesítményére.