Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök köszöntője a Magyar Szent István-rend átadásán
„A tudományban ... nem a seregek sokaságától, hanem egyes hősöktől függ a diadal, ilyen hősökre van szükségünk, hogy nekünk, magyaroknak a tudomány világában országot hódítsanak."
Tisztelt Házelnök Úr!
Tisztelt Áder Elnök Úr!
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Tisztelt Miniszter Urak!
Tisztelt Kitüntetett!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Több mint százhúsz éve annak, hogy Eötvös Loránd fizikus, akadémikus és egyetemi tanár a tudomány világában hódító magyar hősök küldetéséről beszélt.
Látta, hogy mire képes a magyar elme, és bízott a jövőben. Tudta, hogy művelt nemzetként mi, magyarok is építőmesterei lehetünk a tudomány impozáns csarnokának.
Ahhoz azonban, hogy az Eötvös képzeletében diadalt hozó hőseink meg is érkezzenek, sok mindennek kellett együtt teljesülnie. Szükség volt a legtehetségesebb, legnagyobb tudású magyarok lankadatlan szorgalmára, a legnívósabb képzést nyújtó kiváló egyetemekre, a megfelelő munkakörnyezetre és anyagi erőforrásokra.
Sok magyart ismerünk, akit tudása, tehetsége és szorgalma magasra emelt. Akinek sikerült megannyi elháríthatatlannak tűnő akadályt leküzdenie. Alkotásaikkal, találmányaikkal fontosak lettek hazánk és sokak számára. Mégis, a legmagasabbra csak igazán kevesen érhettek el. Ők azok, akik világhódítók a tudományban. Akik előrébb viszik az emberiséget, akik dicsőséget szereznek a magyar névnek. Mai kitüntetettünk ilyen ember. Krausz Ferenc fizikus, akire Magyarországon mindannyian büszkén tekintünk.
A fizikai Nobel-díj igazolta a hosszú évek kutatómunkájának, állhatatos kísérleteinek eredményeit. Krausz Ferenc és társai új eszközöket adtak az emberiség kezébe, amellyel vizsgálhatóvá váltak az atomokat felépítő elektronok mozgásai és energiaváltozásai. Ezzel végtelen távlatokat nyitottak.
A fénysugár, amellyel Krausz Ferenc világít, egy eddig teljesen ismeretlen dimenziót tesz láthatóvá.
A káprázatos felfedezés életeket menthet az orvoslásban, megújíthatja a fizika és kémia számos tételét, elméletek újragondolására késztet más kutatókat. Mozgásba hozza a világot. Mindez azért következhetett be, mert volt közülünk valaki, aki kitartó munkájával, zseniális meglátásaival lépést tartott a nemzetközi tudománnyal, majd egy ponton az élre tört és egyedit alkotott. Sikere világsiker, és minket magyarokat is a magasba emel.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az ezeréves államalapítás és Szent István király ünnepén a nemzet előtt leginkább azzal fejezhetjük ki tiszteletünket, ha múltunk és jelenünk nagyjait méltó megbecsüléssel példaképül állítjuk magunk elé. Ezért adjuk át ezen a napon esztendőről esztendőre hazánk legmagasabb rangú kitüntetését, a Szent István-rendet itt, a Sándor-palotában.
A jelenlévők között talán kevesen vannak, akik a sugárfizika és a szupermikroszkópok avatott ismerői, de kitüntetettünkről bőven elég, ha a Nobel-díja, a Wolf-díja és a kutatási eredményei beszélnek. Eredményeinek köszönhetően az emberiség sorsát formáló kérdésekben előrébb léptünk. Mindehhez társult a haza iránti szeretete. Külföldön is megmaradt magyarnak, és segíti a jövő magyar kutatóit, tudósait. Felelősséget visel a magyar tudományos életért.
Tisztelt Krausz Ferenc!
Nemzeti ünnepünk alkalmával a Magyar Szent István-rendre érdemesült.
A magyar nemzet nevében szívből gratulálok!
(Sándor-palota, 2024.08.20.)