Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök exkluzív interjúja a Tényeknek

- Elnök úr, köszönöm, hogy fogadott bennünket a TV2 nevében nagy megtiszteltetésnek tartjuk, hogy első televíziós nagy interjúját nekünk adja. 

Köszöntöm szerkesztő úr, és a nézőket is szeretettel üdvözlöm. 

- A beszélgetésünk helyszíne a Sándor-palota, ahol bevallom, én még sosem jártam, és gondolom, hogy a tévénézők közül is nagyon sokan csak riportokból láthatták ezt a csodálatos helyszínt. Ön szereti? Szeret itt dolgozni?  

Én nagyon szeretek itt dolgozni, igen. Ezek a történelmi falak minden nap szembesítenek a mi identitásunkkal, vagy azzal, ami bennünket magyarrá tesz, és ez külön öröm számomra. 

- Ez az ön hivatalának a központja is egyben. Vannak itt kedvenc helyei, kedvenc szegletei, ahova el tud húzódni, vagy amikor nincs munka, akkor éppen nagyon kedvel ott időt tölteni?

Hát itt erre a második fordulatra nem nagyon tudok mit mondani, mert munka mindig van. De csodálatos helyszínek vannak itt a palotában, Mária Terézia szalon, a Kékszalon, mindegyik szobát, a Tükörtermet is mindig megcsodálom, mikor belépek. Nem tudom megszokni. Én egy egyszerű ember vagyok, nehezen szokom meg, de mindig csodálom ezt a szép környezetet. 

- Egy kicsit hadd lássunk bele a mindennapjaiba, mik azok a szokásos rituálék, amikkel elindul a nap, és aztán hogy ívelünk át egy munkanapon?

Bizonyos fokig sajátos a köztársasági elnök helyzete, mert szinte minden nap másféle tevékenységet kell folytatnia. Tehát nem úgy van, mint egy hivatalban, ahol mindig ugyanazt kell végezni minden nap. Amikor reggel beérkezem, akkor mindenképp bejövök a szobámba, áttekintem a sajtót, a híreket, áttekintek olyan kérdéseket, amikkel aznap foglalkoznom kell, és aztán megindul a munka. És akkor csináljuk, természetesen a kollégáimmal is rendszeresen tárgyalok, mikor kivel, attól függ, hogy milyen fajta munkát kell végezni. És amikor itt vannak vendégek, akkor az ő fogadásukkal vagyunk elfoglalva. Ha nekem kell valahova menni, akkor pedig azzal vagyunk elfoglalva. Mindegyik nagyon szép feladat. 

- Azt hallottam itt az egyik kedves kollégájától, hogy szívesen időzik velük, tehát például hogyha nincs protokoll esemény és ebédidő van, akkor szívesen ebédel a többiekkel?

Természetesen. Minden lehetőséget kihasználok, hogy a kollégáimmal beszélni tudjak. Egyrészt az információáramlás szempontjából is fontos, másrészt engem érdekelnek az emberek. Mindig is érdekeltek, és a kollégáim jó emberek, érdekelnek az ő hétköznapi problémáik is, hátha tudok rajta valamit segíteni, tudok nekik valami tanácsot adni, vagy épp ők tudnak nekem. 

- No, hát akkor tekerjük egy kicsit vissza az időt! Nem kell olyan nagyon sokra, hiszen szűk fél év telt el azóta, hogy ön a hivatalát elfoglalta és betölti. Azt a pillanatot biztos megőrizte az emlékezetében, amikor felhívták telefonon a jelölés ötletével. Emlékszik arra, hogy hol volt, mit csinált, milyen ruha volt Önön, kivel volt, hogy tette le a telefont, milyen érzések voltak Önben? 

Nem engem hívtak fel telefonon, de valóban történt telefonhívás a kabinetfőnökömön keresztül. Én éppen ebédeltem egy vendégemmel az Alkotmánybíróságon, és nem ez az öltöny volt rajtam, de valami hasonló, igen. És hát azt nem mondom, hogy engem ez nem ért váratlanul. 

- Milyen érzés volt? Mert azért amikor az ember ezt megtudja, nem sokan tudják az országban, hogy ez milyen érzés. 

Hát igen, valószínűleg nem sokan. És ez egy nagyon jó érzés az egyik oldalról, természetesen, mert az ember kitüntetve érzi magát. Ez van az egyik serpenyőben, a másik serpenyőben pedig az van, hogy hát itt bizony újra kell kezdeni sok mindent, amit már én az Alkotmánybíróságon megtanultam, és viszonylag rutinból tudtam végezni, tízéves alkotmánybírói munkám során, ahhoz képest most sok újat kell tanulni, de én azt mindig szerettem, és sok várakozás volt és van bennem jelen pillanatban is. 

-Nyilvánvalóan a családját, talán a feleségét hívta fel először ezzel a hírrel. Mit szólt Zsuzsanna asszony?

Zsuzsanna asszony egy percet kért, letette a telefont és visszahívott, és azt mondta, hogy mindenben támogat. 

- Tehát akkor megkapta a családi áldást?

Igen. 

- Azért nem mindennapi helyzetben lett köztársasági elnök. Hogyan teltek az első hetek, hónapok? Mi az, ami váratlanul érte esetleg, vagy mi az, amiről konkrétan tudta, hogy hogy akarja csinálni és úgy is tette? 

Tulajdonképpen az első naptól kellett tudnom, hogy mit hogy akarok csinálni, és folyamatosan fenn is kell tartani ezt az állapotot. Maga a felkérés váratlanul ért, utána a váratlanságot megpróbálja az ember kiküszöbölni. Persze azt sosem lehet kiküszöbölni. Bizonyos dolgok mindig váratlanul érik az embert, például a támadások. Tehát a személyemet ért politikai támadások azok. Én betudtam a választási kampánynak, amely elég durva és hangvételében sem elegáns választási kampány volt. Ezek a politikai támadások úgy gondolom, hogy érhettek volna már alkotmánybírósági elnökként is, de valami miatt nem értek. Hát most értek ezek utol. Ami személyemben megrendített, az az édesapámmal való nemtelen támadás volt. Ez ugyan árnyalta bennem az édesapámról kialakult képet, de egyáltalán nem változtatta meg. 

És hát tulajdonképpen, hogyha egy kicsit a politika oldaláról nézzük az én tevékenységemet, az én hivatalba lépésem összefüggött bizonyos értelemben a kegyelmezési jogkörrel. Ezzel a kegyelmezési jogkörrel is tisztába kellett jönnöm, hogy én ezt hogy kívánom csinálni. Én ezt egy kiegészítő és kivételes jogkörnek tartom a köztársasági elnök oldaláról, semmiképpen nem olyannak, amelyben a bűnösség kérdését fel lehetne nyitni, mert az nekem szilárd meggyőződésem, hogy ezt a hatáskörömet az államhatalmi ágak elválasztásának elvével szoros összhangban kell értelmezni, és ez azt jelenti, hogy a jogerős bírói ítéletek felülvizsgálatára kegyelmi jogkörben egyáltalán nincs lehetőség. Mindenképpen fontosnak tartottam ezzel, hogy a magam részére ezt megfogalmazzam. 

- Beiktatása után az első nagy horderejű külföldi utak egyike volt a Vatikán, találkozott Ferenc pápával. Miért volt fontos, hogy az első utak egyike oda vezessen? 

Az egyházi állam és annak a jogutódja a Vatikán, illetve a római pápa. Úgy gondolom, hogy egy személyben megtestesíti Európa egységét és összetartozását, ráadásul egy ilyen örökkévaló történelmi kontinuitásban. Énnekem mindig is az egyházi állam és a Vatikán volt ennek a szimbóluma, mert nagyon fontosnak tartom Európa kulturális egységét, ami egy vallási egységen alapul történelmileg. Én ezért döntöttem emellett. A másik, hogy Ferenc pápa egy rendkívüli egyéniség. Őt megismerni, azt gondolom, egy óriási lehetőség az embernek, vele beszélgetni személyesen szintén egy olyan dolog, amit gondolom, hogy mindenki felvesz az úgynevezett bakancslistájára, felvenne szívesen, és keveseknek adatik meg, hogy a pápának legyen húsz perce személyesen beszélgetni valakivel. És a pápa szereti a magyarokat. Argentínában magyar apácákkal volt egy időben – akik a kommunizmus elől menekültek el – együtt. A Szentatya néhány magyar szót is tud, engem is magyarul köszöntött. És van egy jó vicc, amit ő szokott alkalmazni, hogy megkérdezi a beszélgetőpartnerével, tudja-e az ő beszélgetőpartnere, hogy milyen nyelven beszélnek a túlvilágon. És ha valaki nem mondja a helyes választ, mondjuk ilyeneket mond, hogy latinul, meg olaszul, akkor mondta, hogy nem, mert magyarul beszélnek, mert egy örökkévalóságig tart a magyar nyelv megtanulása. Ezt ő saját tapasztalatából szűrte le valahogy. Tehát rendkívüli lehetőség a Szentatyával találkozni és beszélgetni. 

- Aztán nagyon fontos volt, részt vett többek között az Európai Unió soros magyar elnökségének brüsszeli nyitóceremóniáján is. Ez most nagyon aktuális kérdés. Hogyan látja Magyarország helyzetét az Unióban és egyáltalán a világban? 

Csodálatos élmény volt. Csodálatos élmény volt továbbá az, hogy miniszterelnök úrral megnyithattuk Magyarország házát. Brüsszelben a kormányzati negyed közepén, srégen szemben a belga miniszterelnöki palotával. Azt gondolom, hogy ez nem olyan hely, amit szégyellnünk kellene, sőt, nagyon büszkék lehetünk rá, és maga az a kulturális üzenet, amit ez az épület hord, az ebben lévő helyiségek hordoznak, az mind a magyar identitásról szól, és mint ilyen csodálatos, és a fő funkciója az, hogy ismerjék meg Európában a mi ezeréves kultúránkat, és azt, hogy mi hozzátartozunk Európához. Az Európai Unióban persze vannak viták. Az alapvető vita azon folyik, hogy vajon az uniónak van-e saját szuverenitása, vagy csak a tagállamoknak van szuverenitásuk. Én alkotmányjogászként is mindig azon az állásponton voltam, és alkotmányjogászok között ma is az a többségi álláspont, hogy az Európai Unió a tagállamok alkotmányain alapuló unió. A tagállamok nem szuverenitást ruháznak át, mert azt nem is lehet átruházni.  

- Ön szerint a soros elnökség nyit meg különleges lehetőségeket Magyarország számára? 

Természetesen. Azt gondolom, hogy az Európai Tanács soros elnöksége fókuszokat tud jelenteni, hogy bizonyos kérdésekre ráirányítja a figyelmet. A versenyképesség kérdése, amit a magyar elnökség választott, rendkívül fontos, ráadásul a versenyképességi problémát, hogy a magyar elnökség ki akarja terjeszteni valamennyi szakpolitikára és valamennyi szakpolitikában érvényesíteni akarja a versenyképesség növelésének követelményét, de persze nagyon fontos az illegális migrációval kapcsolatos fókusz is, és nagyon fontos a gazdaközpontú mezőgazdaságra történő fókuszálás. Én úgy gondolom, hogy ezek más tagállamok számára is nagyon fontos üzeneteket hordoznak. Így optimista vagyok az elnökséggel kapcsolatban.

- Ön köztársasági elnökként a hadsereg főparancsnoka is. Nyilvánvalóan ez békeidőben, mondjuk két évvel ezelőttig, tehát a háborút megelőző időkben nyilván ez egy olyan feladat, ami nincs annyira a közfigyelem fókuszában. Most már igen, ugye háború van a szomszédunkban. Ez milyen terhet, adott esetben lelki vagy adminisztratív terhet ró Önre?

Mindent személyesen tudok megközelíteni. Én a Magyar Néphadseregben hadnagyi fokozatra tettem szert. 18 hónapot szolgáltam a Magyar Néphadseregben. Van tapasztalatom, közismert, hogy az én generációmban az egyetemi előfelvételisekkel nem bántak kesztyűs kézzel a Magyar Néphadseregben. Közvetlen ismereteim vannak a katonaéletről. Amit az idő – ötven éve vonultam be először katonának, most lesz szeptember elsején ötven éve – az idő megszépít természetesen. Mindazonáltal, amit én most a hadsereg főparancsnokaként megismertem, ugye a honvéd vezérkari főnök elmondásából, vagy a katonai biztonsági szolgálatok vezetőinek elmondásából, azokból az anyagokból, amik számomra rendelkezésre állnak, ez egy más dimenziót jelent, mint honvédként megismerni a Magyar Néphadsereg működését. Azt tudom mondani, hogy alapvetően minden rendben van, és nem kell nyugtalankodni. Természetesen a részletekről nem lehet beszélni. 

Ami a főparancsnoki rangot illeti, ez nem rang. Ugye ez az alkotmányos jogállásának része, az elnök alkotmányos jogállásának része. Ez pedig magyarra lefordítva annyit jelent, hogy a honvédség irányítását, nem a vezetését, hanem az irányítását az országgyűlés, a kormány és a köztársasági elnök együttesen látja el, ez egy garanciális alkotmányos szabály. De ebből az is következik, hogy a köztársasági elnök nem adhat parancsot, tehát nem része a honvédség szervezetének, a honvédség irányításában vannak bizonyos funkciói, például ő nevezi ki a vezérkari főnököt, tábornokokat, a védelmi tervet ő adja jóvá, de egyéb konkrét, parancsadó funkciója nincsen. Ennek én egyébként örülök is.

- Nem a háborúval függ össze, de az mégiscsak jól látható, hogy az erőszak mértéke növekszik az egész világon. Van egy óriási migrációs nyomás, és egy új tendencia, amire úgy tűnik, hogy föl kell most már készülnünk, vezető politikusok ellen történnek merényletek. Most Robert Fico, Donald Trump, ők túlélték ezeket a merényleteket. Mi erről a véleménye?

El vagyok szörnyedve, mert látni azt, hogy az erőszak egyre nagyobb hatalomra tesz szert a világon, egyre jobban elterjedt, és látni, hogy konkrétan államfők, kormányfők ellen kísérelnek meg merényleteket, és itt sokszor csak a szerencsén múlik, hogy ezek a politikai vezetők nem halnak ebbe bele. Ez borzasztó dolog. A terrorizmus elterjedése is szörnyű, és hát én minden szempontból a béke híve vagyok, egy jogász nem is lehet más, mert a jog a háborúban nem nagyon, csak nagyon korlátozottan tud érvényesülni. Én ezt annak a helyzetnek a részeként tudom értékelni, hogy egyre több helyen van háború, egyre több helyen van helyi háború, és az emberek hozzászoknak a mindennapokban, hozzászoknak ahhoz, hogy emberek halnak meg, ehhez pedig nem lehet hozzászokni. Ez az emberi természettel ellentétes, hogy mi ehhez hozzászokjunk, és arra biztatok mindenkit, hogy véletlen se szokjunk hozzá soha, még akkor is, ha ez jön a hírekből minden nap. Küzdenünk kell a legvégsőkig azért, hogy ilyen ne fordulhasson elő, és személy szerint annak, hogy Trump elnök úr vagy Fico miniszterelnök úr felépülése szépen halad előre, én nagyon örülök, és további jobbulást kívánok természetesen mindkettőjüknek.

- Az ön egyik legfontosabb beszédében megnevezte a hitvallását, az úgynevezett krédóját. Azt mondta, hogy a nehézségekkel küzdők az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe kerültek, magukról gondoskodni nem képesek, szenvedők, idős, beteg, magányos emberek mindig számíthatnak az ön figyelmére. Ez mit fog jelenteni a következő években? 

A köztársasági elnöknek vannak olyan hatáskörei, amik a törvényben, az alkotmányban vannak definiálva. Ezen hatáskörök mellett a köztársasági elnök fókuszálhat bizonyos átfogó társadalmi problémákra. Az én fókuszomban a közösségek vannak, illetve azok hiánya, hogy az emberre milyen káros hatása van annak, hogy a 21. században az ember atomizálódik, egyre távolabb kerül a közösségektől, a nagycsaládok széthullanak. Ennek sok társadalmi oka van, és már nem is menthető meg a családok széthullása, azt gondolom, mert a munkalehetőségek és nagyon sok minden befolyásolja. De az, hogy építsünk közösségeket, és ezeknek a közösségeknek a megtartó erejét növeljük azért, hogy egymással kiegyensúlyozott kapcsolatban tudjunk élni, családi szinten, baráti körök szintjén, a fiatalok körében, az idősebbek körében, azt gondolom, ez nagyon összetett társadalmi kérdések sorát veti fel, és én ezekkel szeretnék intenzíven foglalkozni, és majd a későbbiekben, úgy gondolom, hogy a látható jelei is meg fognak mutatkozni.

- Elnök úr, így a vége felé engedjen meg egy kis magánéleti kitekintést. Én ma reggel megnéztem: 18 ezres most már a Facebook oldala, ami ahhoz képest, hogy mikor indult el, már nagyon szép szám. Vannak rajta hivatalos és magánéleti tartalmak is. A magánéleti tartalmakból látom, hogy szívesen főz, nagyon szereti a családját, volt egy nagyon kedves bejegyzése, az unokák kedvencei, a nagypapa által pácolt finom falatok, csipet só és a titkos hozzávaló, a szeretet. Mivel szeret foglalkozni akkor, amikor nem éppen köztársasági elnök, hanem férj, apuka, nagypapa. 

Hát ilyen kifejezett hobbim talán nincsen. Nagyon szeretek túrázni, szeretek kerékpározni, hegyikerékpározni, ott is kicsit furcsának tartanak, mert inkább fölfelé szeretek tekerni, lefelé félek, mert van egy kis tériszonyom, már így a korom miatt, de ezeket nagyon szeretem. Nagyon szeretek a családom körében lenni. Nagyon szeretek főzni, ezt a feleségemmel közösen szoktuk csinálni. 

- Jól főz?

Jól főzök, de vannak bizonyos szerepek a családban, amik determinálódnak, és ezek ellen nem kell küzdeni. Kiválóan főz a feleségem. Így aztán én besegítek neki, de vannak ételek – például a kelt tészta, – amiket a feleségem nem szeret csinálni, én viszont nagyon szeretek kelt tésztát csinálni, bár mondjuk az aranygaluskát néha kicsit furcsán sütöm meg a feleségem szerint, és ezért jókat szoktak mosolyogni, egy kicsit több edényt használok hozzá, mint kellene, de hát ez előfordul. Például a rakott kelt, nagyon szerették a gyermekeim, ha én készítem el egyedül. De azon kívül a feleségemnek szoktam besegíteni zöldségpucolással, tanácsadással és egyéb műveletekkel.

- A nagypapaság komoly feladat az ön életében? 

Azt gondolom, hogy egészen más, mint a szülői feladat. Egy csodálatos érzés nagypapának lenni, mert ez csak a szeretetről szól, és felelősség már nincs benne. Tehát teljesen felelőtlenül lehet az unokákat szeretni. Ugyanakkor nagyon jó a kölcsönhatás egymásra, én úgy látom. Tehát az unoka sok mindent elfogad a nagyszülőtől, amit a szülőtől nem. És ezt már a saját gyerekeimnél is tapasztaltam. Tehát egy különleges kapcsolat. És nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy ez így adatott meg.

- Elnök úr, köszönjük szépen a beszélgetést. 

Nagyon szépen köszönöm!