Skip to main content

Békepárti álláspontot képviselnek a visegrádi országok

Bár sokan temették már, de ismét bebizonyosodott, hogy a V4 szükséges és hatékony együttműködési forma – jelentette ki Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök a lengyelországi Wisłában, a visegrádi országok (Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia) államfőinek hivatalos találkozóján. 

A magyar államfő szerint ma Közép-Európa komoly kihívások előtt áll, de hatékony a párbeszéd, és az együttműködés szükségessége nem lehet kérdés. Szomszédunkban már több mint ezer napja háború dúl, de bizakodom abban, hogy Ukrajnában jövőre már elhallgatnak a fegyverek – fogalmazott a magyar államfő. 

Dr. Sulyok Tamás úgy látja, hogy a V4-eken belül a háború megítélése, változóban van, mert az államfői találkozón alapvetően a békéről, a béke lehetőségeiről és a béke utáni cselekvési lehetőségekről volt szó. A köztársasági elnök kiemelte: a mi álláspontunk maradt, mások álláspontja a miénkhez irányulóan változott. 

Az államfői találkozót követő sajtótájékoztatón Dr. Sulyok Tamás közölte: mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a közel-keleti konfliktus ne szélesedjen tovább, és annak egyetlen országát se keríthesse hatalmába semmilyen szélsőséges ideológia és semmilyen szélsőséges csoport. A magyar államfő úgy vélte, különös figyelmet kell szentelni a vallási közösségek és kisebbségek jogainak maradéktalan tiszteletben tartására és ezen közösségek biztonságára. Hozzátette: Magyarország – ahogyan eddig is, a jövőben is – kiemelt figyelmet fordít a régióban élő keresztény közösségekre, akiknek továbbra is humanitárius segítséget nyújtunk.

Az államfő kitért arra is, hogy néhány nap múlva véget ér a magyar uniós elnökség, és a stafétát Lengyelország veszi át. 

Dr. Sulyok Tamás megjegyezte, hogy a magyar EU-elnökség ideje alatt számos jelentős szakpolitikai eredményt sikerült elérni. Kiemelte, hogy az Unió egészének jövője szempontjából nagy jelentőségű az Európai Tanács informális ülésén november 8-án elfogadott, az új európai versenyképességi megállapodásról szóló Budapesti nyilatkozat. 

A köztársasági elnök hozzátette: Magyarország elkötelezetten támogatta Románia és Bulgária mielőbbi teljes körű csatlakozását a schengeni térséghez. Büszkék vagyunk arra, hogy a tanács ehhez a napokban hozzájárult, így jövő tavasszal e két országban a szárazföldi határokon is megszűnik a határellenőrzés – jelentette ki a magyar államfő. 

Dr. Sulyok Tamás zárszavában hangsúlyozta: őszintén reméli, hogy a következő napokban a tagállamoknak sikerül konszenzusra jutniuk az Unió bővítése terén teendő következő lépésekről is.