Holokauszt-emléknap Auschwitzban
80 évvel ezelőtt szabadult fel az auschwitzi koncentrációs és megsemmisítő tábor, véget vetve ezzel a világtörténelem egyik legsötétebb, legembertelenebb és leggyilkosabb korszakának.
Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök több mint 50 ország vezetőjével – köztük Steinmeier német államfővel, Macron francia elnökkel, Duda lengyel államfővel, Pellegrini szlovák köztársasági elnökkel – közösen hajtott fejet az áldozatok emléke előtt.
A magyar államfő így fogalmazott: Kívánom, hogy ez az emlékező esemény a remény és a béke maradandó szimbólumává váljék.
A náci Németország eredetileg a lengyel hadifoglyok számára létesítette 1940-ben az Auschwitz I. koncentrációs tábort a Harmadik Birodalomhoz csatolt lengyel területen. Az auschwitz-birkenaui megsemmisítő lágert két évvel később építették meg a közelében. Az auschwitzi tábor helyén létrehozott emlékhely és múzeum adatai alapján a németek közel 1,1 millió embert gyilkoltak meg a táborkomplexumban, főként zsidókat, de lengyeleket, romákat, szovjet hadifoglyokat és más nemzetiségűeket is.
Auschwitzba 1944. május 15-től július 8-ig – kevesebb mint két hónap alatt – csaknem 440 ezer magyarországi zsidót deportáltak. Legtöbbjüket – az auschwitzi múzeum adatai szerint 325-330 ezer embert – érkezésük után azonnal gázkamrában gyilkoltak meg. Az auschwitz-birkenaui tábort 1945. január 27-én a Vörös Hadsereg szabadította fel. A szovjet csapatok mintegy hétezer, végsőkig legyengült embert, többségükben nőket és gyerekeket találtak a táborban.
Az áldozatokra emlékezett a világ.